A múlt héten a UMG (Universal Music Group) eltávolította teljes zenei katalógusát a TikTok platformról, miután a TikTokkal kötött licencszerződése lejárt, és nem sikerült újratárgyalni a feltételeket. Sok művész, köztük Taylor Swift és Drake zenéje is eltűnt a platformról, így a videókban elnémították a hozzájuk kapcsolódó audiót, a tartalomkészítők pedig nem tudtak új videókhoz hozzáadni ezeket a dalokat. A UMG ezt a döntést azzal indokolta, hogy a rövid videós platform tele van mesterséges intelligencia által generált felvételekkel, és ösztönzi a mesterséges intelligencia által készített zenét, amivel tulajdonképpen a művészek mesterséges intelligencia általi helyettesítését támogatja. Ezen kívül azt is kifogásolta, hogy a TikTok alig tesz erőfeszítéseket a hatalmas mennyiségű szerzői jogi jogsértés, gyűlöletbeszéd, elfogultság és zaklatás elleni küzdelemben.
A mesterséges intelligencia a közvélemény szemszögéből nézve egy új technológia, sőt egy új típusú technológia is egyben. Ez az első olyan technológia, amely tanul, és olyan potenciállal rendelkezik, hogy a fejlesztő képességeit meghaladva önállóan fejlődjön. Azonban a mesterséges intelligencia potenciáljának gyors realizálódása azt is jelenti, hogy sürgősen meg kell jósolnunk az emberiség jövőjét. És érdemes megjegyezni, hogy a jelenlegi, a mesterséges intelligencia ökoszisztémáján átszövődő nagy kihívások – mint például a UMG és a TikTok közötti tárgyalások meghiúsulása, a tavalyi Open AI-n belüli kudarcos puccs, vagy Elon Musk TruthGPT terve – nagyrészt ellentétekre, háborúra és az emberiség túlélésére vonatkozó megfogalmazásokkal vannak tele.
Más szóval, amikor a technológia jövőjéről fantáziálunk, tudat alatt egy 165 évvel ezelőtti, Charles Darwin evolúcióelméletén alapuló vázat használunk.
Darwin evolúciós nézőpontja drámaian megmutatkozik a San Franciscóban székhellyel rendelkező The Center for AI Safety nevű non-profit szervezet nyilatkozatában, amelyben hangsúlyozzák, hogy a mesterséges intelligencia által okozott kihalási kockázat enyhítése globális prioritás kell, hogy legyen, hasonlóan a világjárványok vagy az atomháborúhoz hasonló nagyságrendű társadalmi veszélyekhez. Feltételeznek egy olyan jövőt, amelyben a természetes szelekció révén a legbefolyásosabb jövőbeli mesterséges intelligencia önző hajlamot mutathat, és saját céljait részesíti előnyben az emberiség biztonságával szemben. Természetesen ennek a természetes szelekcióra épülő alapvető perspektívának van értelme, ha figyelembe vesszük a tanulásra, növekedésre és alkalmazkodásra képes technológiaként feltörekvő mesterséges intelligencia helyzetét. Ez ugyanis válasz a korábbi, csak akkor életképes technológiai modellekben rejlő korlátokra, amelyeket az ember csak akkor használt, ha aktívak voltak.
De meg kell jegyeznünk, hogy ez a nézőpont túlzottan optimistának tűnhet a mesterséges intelligencia független szubjektivitásának felruházásában. A jelenlegi generatív mesterséges intelligencia platformok azt mutatják, hogy az emberhez közelebb álló intelligenciával rendelkező mesterséges intelligencia megjelenése még távol van, és a természetes szelekció perspektívája az embert a valóságnál távolabb álló lényként érzékelteti. Egy biztos: az emberek szándékkal alkotják meg a mesterséges intelligenciát, és a társadalmi rendszerünket is átalakítja, új formákat ölt.
Bruno Latour aktorhálózat-elmélete (Actor-Network Theory) segít jobban megérteni ezt. Ahelyett, hogy csak az embereket tekintenénk szubjektív szereplőknek, a nem-emberi entitásokat, azaz a mesterséges intelligenciát is figyelembe vesszük a hálózatot alkotó és befolyásoló szubjektív entitásként. Ezáltal láthatóvá válik e két központi szereplő kölcsönös függőségi viszonya. Vagyis az ANT nézőpont arra mutat rá, hogy a mesterséges intelligenciával rezonáló rendszereket fejlesztve figyelembe kell vennünk a korlátozásokat és az egyensúlyt. Ezáltal elkerülhető a technológiai optimisták – például Mark Andreessen – nyilatkozataiban rejlő veszély, miszerint az emberiséget a technológiai fejlődés passzív befogadóinak tekintik.
A Ready Player One-tól és a Tron-tól kezdve a mai metaverzum ötletéig lelkesen beszélünk arról, hogy mennyire változatos és valósághűen megvalósítható minden, amit megtapasztalunk, egy olyan immerzív környezetben, amely teljesen digitális térben létezik. De még ebben a technológiai jövőképpel kapcsolatos fantáziálásban is túlságosan megszokott, hogy az emberi test nem érdekes, a valóságban egy szoba közepén ül, és csak a fején lévő eszköz képernyőjét nézi. Lehetséges, hogy a technológiai fejlődés iránti rajongás elnyomja a viszonylag kevésbé figyelembe vett emberi test környezetének és helyzetének figyelembevételét és javítását, ami a technológiai vállalatok valóságos sikerének további lehetőségét jelenti. Az ember és a technológia közötti kölcsönös függőség nagyon egyértelmű. Úgy tűnik, hogy el kell mozdulnunk a lefelé haladó, természetes szelekcióra épülő evolúciós szemlélettől egy felfelé irányuló, kölcsönösen függő perspektívába, ahol az ember a változás motorja.
Hivatkozások
Hozzászólások0