Emberekkel készítek interjúkat.

Az én munkám az emberek interjúzása.

Cégektől vagy szervezetektől kapok megbízást, hogy határozzak meg egy vizsgálandó témát, majd néhány héten keresztül kutassam az emberek mindennapi életét ezzel kapcsolatban. A kutatás eredményét jelentés formájában adom át, vagy workshopok keretében osztom meg, hogy a 'megrendelőként' emlegetett személyek 'valós világát' megértsék. Ez a munka jellemzően akkor válik szükségessé, ha egy több milliárdos, egyéves marketingkampány előtt állnak, vagy ha már évek óta sok pénzt költenek valamire, de veszteséges vagy hatástalan – tehát különböző helyzetekben merül fel a szükséglet.

Mivel a legfőbb jellemzőm, hogy közvetlenül találkozom az emberekkel, így a jelenlegi helyzetben, amikor a koronavírus miatt az egész világ leállt, a projektek lelassulnak, vagy el kell halasztani őket. Ezért szeretnék most, ebben a helyzetben, óvatosan mesélni arról a személyes fejlődési útról, amit 2017 eleje óta megtapasztaltam – ami nagyrészt vakmerőség volt, és tele volt különböző kudarcokkal, valamint néhány apró sikerrel.

Be kell vallanom, hogy eddig tartottam attól, hogy ezekről a dolgokról beszélek. Tisztában voltam azzal, hogy bár világosan meghatároztam a céljaimat, tapasztalatom még kevés, és a már létező iparági szemlélettel is többféle formában találkoztam, ami miatt bizonytalannak éreztem magam. De ahhoz, hogy előre lépjek, úgy éreztem, eljött az ideje, hogy elmeséljem a saját gondolataimat, amelyekkel eddig egyedül küszködtem, és amelyekről sehol sem beszéltem nyíltan.

Mint mindig, most sem tudom, meddig jutok el ezzel a kísérlettel. De megpróbálom.