A hallgatás többet jelent, mint pusztán a hangok regisztrálása. Azt jelenti, hogy dekódoljuk őket a legkülönbözőbbtől a halk és homályosakig.
A mély hallgatás azt jelenti, hogy elég sokáig foglalkozunk a szokatlannal, amíg valami értelmesként ki nem ugrik, mint például egy új nyelv tanulásakor, amely magában foglalja a szavak interakciói és gesztusok iránti érzékenység fejlesztését, amelyek ritmust adnak egy kultúrának.
A munkámban a hallgatás nem passzív. Kockázatokat vállal, hogy valódi válaszokat kapjon. A kulcs számomra az volt, hogy megtanuljam, hogyan tartsam fenn a bennfentes-külsős szerepet. Valaki bizalmának elnyerése, a beszélgetés ritmusának fenntartása.
Ugyanakkor képesnek kell lennem arra, hogy egy lépést hátralépjek, hogy értelmezzem a szondát és meghalljam, mi nem hangzik el. A munka legizgalmasabb része a dinamikus eleme. Világszerte utazva újra és újra tapasztalom, hogy hipotéziseink hogyan fordulnak fejre.
A összekötő darab kritikus tényezője végül meglepetés, valami, amit csak akkor azonosítok, amikor visszalapozok az adatokon és az egész kontextusában látom. Ez az egész a kultúra teljes élményéről szól.
Azok az emberek, akikkel találkoztam, és a furcsa dolgok, amelyeket futólag említettek. Néha egyetlen mondat értelmet adhat minden másnak. Az emberek tanulmányozása nem lineáris folyamat.
Gyakran homályos, kétértelmű, lassú válaszokat ad, de mindig úgy hagyom el a terepet, hogy úgy érzem, valamit igazat láttam. Egy hely vagy egy jelenség valósága később derül ki, nem egy felvillanó felismerésként, hanem inkább az értelemalkotás szigorú folyamatában.
Hozzászólások0