A hallgatás nem csak a hangok regisztrálásánál több. Ez azt jelenti, hogy dekódoljuk azokat a legkülönbözőbb hangoktól a halk és homályos hangokig.

A mély hallgatás azt jelenti, hogy elég sokáig elmélkedünk a szokatlan dolgon, amíg valami jelentőségteljesnek tűnik, mint amikor egy új nyelvet tanulunk, érzékenységet építünk a szavak kölcsönhatásaira és a gesztusokra, amelyek ritmust adnak a kultúrának.

A munkám során a hallgatás nem passzív. Kockázatokat vállal, hogy valódi válaszokat kapjak. A kulcs az volt, hogy megtanultam, hogyan tartsam fenn a belülről kifelé irányuló szerepet. Valaki bizalmának megszerzése, a beszélgetés ritmusának fenntartása.

Ugyanakkor képesnek kell lennem arra, hogy egy lépést hátralépjek, hogy értelmezzem a szondát és meghalljam azt, ami nem hangzik el. A munka legizgalmasabb része a dinamikus eleme. A világ körül utazva, újra és újra tapasztalom, hogy a hipotézisünk fejre áll.

A összekötő darab kritikus tényezője végül meglepetés, valami, amit csak akkor azonosítok, amikor visszalépek az adatokon és a kontextusban látom. Ez a teljes kultúra megtapasztalásáról szól.

Az emberek, akiket megismertem, és a furcsa dolgok, amelyeket emlegettek. Néha egyetlen mondat mindent értelmezhet. Az emberek tanulmányozása nem lineáris folyamat.

Gyakran homályos, kétértelmű, lassú válaszokat ad, de mindig úgy távozom a területről, hogy úgy érzem, valami igazat láttam. Egy hely vagy egy jelenség valósága később derül ki, nem mint egy villanás, hanem inkább a jelentés létrehozásának szigorú folyamatában.