A kapcsolat felelőssége: Ölelhetlek?

Előzmény: Te, a kapcsolat egyik pillére

"Ha szeretnéd, hogy szeressenek, szeress te is.
És viselkedj szerethetően.
" Benjamin Franklin

Szituáció: „Megölelhetlek?”

Az életkor előrehaladtával egyre ritkábban adódik alkalom kimondani ezt a varázslatos mondatot. Azért használtam a „varázslatos” szót, mert a válasz gyakran egy „vajon most komolyan?” kíséretében érkező nevetés volt.

Egy barátom, akivel három éve jártunk együtt, és már a házasságról is beszéltünk, eleve egy gyorsan megalakuló, harmonikus családot szeretett volna. Ennek eredményeképpen én hamarosan úgy kezdtem érezni magam, mint egy vő, akit a menyasszonya anyja fogadott be a házába, és számos közös helyzetben vesz részt. Azt mondta, hogy a barátnőm apja két kislányát és a feleségét hátrahagyva országszerte utazgatott, hogy házakat építsen. Emiatt a barátnőm anyjának hosszú ideig biztosítási ügynökként és egyéb munkákkal kellett pénzt keresnie, hogy eltartsa a két lányát.

Lehet, hogy ezért vágyott arra, hogy én betöltsem „az apa hiányának” szerepét, és nem adott teret annak, hogy én is kifejezzem a véleményem a közös jövőnkkel kapcsolatban. Nagyon szerettem, és meg akartam őrizni a kapcsolatunkat, de végül mégis szakítottunk.

Azonban a későbbiekben megismert lányok többsége „az apa hiányát” élte át. Talán én is tudat alatt hasonló hiányérzettel küzdöttem, és az én szerepem, a jelentőségem megerősítésére vágytam, vagy talán azért fordultam azok felé, akik az apjukkal való kapcsolatukban hasonló tapasztalatokat szereztek, és én is a figyelmüket keltettem.

Jelenség: A „megölelni” és a „megölelni próbálni” számomra nagy különbséget jelent.

A „Megölelhetlek?” kérdésem mindig bátorságot igényelt. A kapcsolat kezdete helyett inkább a bizonytalanság, a fenntarthatóság kérdése volt a mozgatórugóm. Hogy mit vár el tőlem a másik fél, mire számít tőlem, képes vagyok-e elfogadni ezeket, és vajon képes leszek-e a folyamat során megőrizni önmagamat, és szüleim gyermekének maradni, illetve egy olyan kapcsolat részesévé válni, amibe méltósággal tudok beleilleszkedni. Sokat gondolkodtam rajta, mielőtt kimondtam volna.

Ezért a szülők karjaiban várakozó gyermek felé nyújtott „megölelés” nem tűnt számomra megfelelő kifejezésnek egy szerelmi kapcsolat képzeletében. Ehelyett a szokatlan és kínos pillanatok várható volta ellenére egy nyugodt megölelés kísérlete – legalábbis számomra – a kapcsolat kezdetének egyfajta jelképe, ami lehetővé teszi, hogy nyugodtan fogadjuk el egymást, és megtapasztaljuk a légzésünket, testünk melegségét.

Gondolat: A jó kapcsolat talán az elkötelezettségből fakad.

A szerelem nem csak úgy megtörténik.

Két ember választásainak sorozata, ami folyamatosan építi a kapcsolatot, és nevezhetjük kapcsolatnak.

Mandy Len Catron író egy„A szerelembe esés a könnyű része”című TED előadásában elmondja, hogy 1997-ben Arthur Aron professzor egy „lehet-e két idegen között barátságot kialakítani?” témájú társadalmi kísérletre figyelt fel. A kísérlet során egy kérdéssorral vizsgálták meg a résztvevők személyes gondolatait és értékeit. Mandy Len Catron egy férfival együtt elvégezte a kísérletet. És sikeres volt – a saját tapasztalataira alapozva írt egy cikket, amely hatalmas népszerűségre tett szert.

De aztán hónapokon keresztül rengeteg ilyen kérdést kapott a cikk népszerűségével egyenes arányban.

„Még mindig együtt vannak?”

Elmondása szerint arra a következtetésre jutott, hogy az emberek valójában nem annyira abban érdekeltek, hogy hogyan lesznek szerelmesek, hanem hogy hogyan tudnak egy kapcsolatot fenntartani. És az előadást azzal zárta, hogy reméli, hogy a kapcsolata, amely még mindig tart, boldog véget ér.

A kapcsolatok kezdete gyakran a beleeséssel és a lázadással jár. De a kapcsolat fenntartása tele van ütközésekkel, őrülettel, fájdalommal, amíg meg nem szerezünk stabilitást, és meg nem szédít a birtoklás. A szerelem és a házasság leírásakor gyakran hallani a „őrültség” szót, vajon nem véletlen, hogy ez a kifejezés ilyen mértékben jelen van?

Ebben a tekintetben a „Megölelhetlek?” egy csendesebb verziója a „Hajrá!”-nak vagy a „Küzdj!”-nek. Legalábbis én így gondolom.

„Megölellek?” és „Megölelhetlek?”

Javaslom, hogy ma gondold át, melyik kérdést tedd fel annak, aki melletted van.