Úgynevezett indokolatlan bűncselekmények történnek egymás után. Olyanok, akik késsel a kezükben járkálnak az utcákon, és támadnak ártatlan járókelőkre, elfogják őket, és van, aki a trendnek engedelmeskedve gyilkossági fenyegetéseket tesz közzé. A múlt héten országszerte 30-as éveiben járóktól 10 éves korig összesen 54 embert tartóztattak le a rendőrök, akik online közösségi oldalakon gyilkossági fenyegetéseket tettek közzé. Közülük sokan kiskorúak, és többségük azt állítja, hogy csak viccelődött. De a bűnesetek valós idejű tudósításai és a cikkek, amelyekben a tetteseket „kardmesternek”, „alacsony termetű férfiaknak” stb. nevezik, és a tettek mögötti indítékot érintő, részben politikai kifejezések, már nem tekinthetők pusztán internetes mémeknek. A kontextusukban a valós világban érintett áldozatok és családtagjaik sikoltásaival vannak összekötve. Hogyan lehet csökkenteni ezt a csoportos dühnyilvánítást, amely online közösségi oldalakon keletkezik és terjed, és hol találhatók rá a kulcsok?
Erving Goffman szociológus a társadalmi életet színházi előadáshoz hasonlította. Azt állította, hogy az egyén a saját színpadán, azaz egy adott fizikai környezetben, és a nézők, akik figyelik és reagálnak rá, különböző szerepeket játszik, és ezzel megvalósítja a társadalmi énjét. A színpadot három típusra osztotta.
Első: a „színpadon” egy nyilvános társadalmi kontextusról van szó, ahol idegenek is jelen vannak, és nagyobb a közönség. Ebben az esetben az egyén előadása a közönség által is megosztott egyértelmű szokásokhoz igazodik. Ezenkívül, mivel az egyén tudatában van annak, hogy figyelik, módosítja a viselkedését, hogy elkerülje a negatív benyomást. Ilyen például, amikor valaki tömegközlekedéssel jár munkába vagy haza, vagy amikor idegenekkel van dolga a munkahelyén. Második: a „színpad mögött” egy privátabb helyzetet jelent, ahol a közönség kisebb, és ismerősöket, például közeli barátokat vagy munkatársakat foglal magában. Itt az előadás ugyan folyamatban van, de a szerep, amelyet az egyén játszik, közelebb áll ahhoz, hogy a valódi énje legyen. Harmadik: a „színpadon kívül” egy olyan privát helyet jelent, ahol nincs közönség, és nincsenek szerepelvárások. Gyakran ez az a kontextus, ahol az egyén ellazul és szabadon viselkedik, hogy felkészüljön a későbbi társadalmi előadásokra.
Bár Goffman nézőpontja a szemtől szembeni interakciókra összpontosított, hasznos lehet annak megértéséhez, hogy a felhasználók hogyan teszik homályossá a valós és a virtuális identitás közötti határokat az online közösségekben, és ehhez megoldásokat találni.
Először is el kell fogadnunk a társadalmi identitás létrehozásának jelenlegi megváltozott formáját. A tizenévesek és a fiatal felnőttek a közösségi alkalmazások révén saját színpadukat építik a színpadon, mögötte és kívül, módosítják a szerepeiket és megjelenésüket, figyelik és ellenőrzik a közönséget. Vagyis az online térben nem kell ragaszkodni a szigorú beállításokhoz, szerepekhez és a különféle színpadok közötti határokhoz. Élő közvetítések, a mindennapi élet megosztása a követőkkel stb. - a valóság és a virtuális cselekedetek közötti határ egyre elmosódottabb a jelenlegi környezetben. El kell fogadnunk ezt a helyzetet. Csak így láthatjuk azokat a változásokat, amelyekre szükség van, amelyek a jelenlegi, kétes társadalmi nézőpontból nem láthatók, amely a felelősséget csak az egyénre helyezi, és elítéli őket.
Másodszor, figyelembe kell vennünk a személyes adatok nyilvánosságra hozatalával kapcsolatos felhasználói döntési jogkörét, és az online közösségek szerkezeti változását, amely ezt lehetővé teszi. Az antropológiától a földrajzig és más területekig a helyet úgy definiálják, mint a térnek adott jelentés. A hely, ahol az egyén értelmes interakciókat folytathat, kapcsolatban állhat a belső és külső összes elemmel, míg a térnek csak a benne lévő tárgyakkal van kapcsolata.
Számos esetben az online közösségek csak a felhasználók egy-egy apró, elrejtett részét osztják meg, és egyszerű, sekély kapcsolatok jönnek létre, amelyek „tér” szerepét töltik be. Ez önmagában is értékes lehet, de jelenleg azt is látjuk, hogy „helyként” is funkcionálnia kell, ahol a felhasználói információk is szerepet játszanak a közösségben zajló viselkedés kereteinek meghatározásában. A gyakran emlegetett név kötelezővé tétele megoldásként számos korláttal szembesül. Ehelyett javasolhatjuk, hogy az online közösségekben a felhasználóknak joga legyen eldönteni, hogy mennyit osztanak meg magukról és a környezetükről, kik láthatják az információkat, és milyen hatókörben léphetnek interakcióba más felhasználókkal. Így a platformok különböző szintű közösségekbe is bevonhatók.
Nem könnyű a való világ profiljához kapcsolódó énünket online teljes egészében megmutatni, de ez egy olyan világ, amely a bizalom és a lehetőségek megszerzésének új hatalmi tengelyévé válhat. Vagyis eljött az idő, hogy olyan rendszerekre van szükség, amelyek támogatják a felhasználók önmegnyilvánulási döntéseit.
*Ez a cikk a 2023. augusztus 7-i Elektronikus Újság aláírt rovatcikkének eredeti változata.
Hivatkozások
Hozzászólások0