Feltétel: A valós világban a visszautasítás megtapasztalása szükséges.

" Ha képesek vagyunk bűntudat nélkül visszautasítani,
akkor az életet biztosan a magunkévá tehetjük.
" Andrew Matthews

Szituáció: Éppen egy megbeszélésen vagyok, kérlek várj még 30 percet.

20 perccel korábban érkeztem, és ez az üzenet érkezett, amikor a megbeszélés ideje lejárt. Sőt, a megbeszélés ugyanabban a kávézóban volt, de egy másik szinten, így attól féltem, hogy zavarom őket, ha meglátnak, ezért maradtam a helyemen. De "rendben, szólj, ha vége van" válaszom után néhány perccel újabb üzenet érkezett, miszerint a megbeszélés véget ért.

A találkozót az én kezdeményezésemre hoztam létre, hogy meghallgassam egy barátom mindennapi tapasztalatait egy több éve folyó kutatási témáról. Így az üzenetek beérkezése után felmentem a felső szintre, és megkezdtük a beszélgetést.

És azután folyamatosan érkeztek a zavaros válaszok. Megtettem minden tőlem telhetőt, hogy a reakciók alapján kérdéseket tegyek fel, és a kissé passzív válaszokhoz igazodva fejeztem be a beszélgetést. Megköszöntem az időt, amit rám szánt, és távoztam. Később, miközben üzeneteket váltottunk, a barátom elmondta, hogy valójában nem volt komfortos számára a beszélgetés aznap.

Csak akkor kezdtem megérteni a nap folyamán tapasztalt összes kínos pillanatot.

Tényleges helyzet: A gondoskodás nem mindig gondoskodás.

A visszautasítás valójában egyfajta szupererő. A minket körülvevő helyzetek kialakulása és fejlődése során, amikor be kell kapcsolódnunk, amikor meg kell állnunk, a visszautasítás lehetőséget ad arra, hogy legalább kis mértékben magunknak is lehetőséget adjunk a választásra.

Saját érzéseink priorizálása

Ha a barátom a megbeszélés megerősítése előtt elmondta volna a saját álláspontját, nem szenvedett volna a megbeszélés idejéig tartó kényelmetlenségtől. Továbbá a közvetlen találkozás és a beszélgetés során nem kellett volna küszködnie azzal, hogy a korábban megosztott dokumentációban szereplő céljaim és szándékaimnak megfelelően módosítsa a válaszait. Hallottam, hogy már most is elfoglalja az életet a saját vállalkozása kidolgozása, a munkahelyi feladatok, a különböző találkozók és a sportolás. Ha ez a fél órás beszélgetés ilyen mértékben terhelte volna, akkor kétségtelenül jobb lett volna számára, ha a pillanatnyi kellemetlenséget vállalva visszautasítja a kérést.

Visszautasítás gondoskodásból

Először is, nekem elég nagy távolságot kellett megtennem, hogy eljussak aznap a megbeszélésre. A barátom már több éve a szokásait tanulmányoztam, és ő, aki akkoriban egy idegen volt számomra, szívesen fogadott otthonában tartott partiján, és aktívan és érdeklődve vett részt a beszélgetésben. Ezért én is úgy döntöttem, hogy lemondok egy másik programot, és elmegyek hozzá. Ennek következtében még korábban elhagytam az irodát, hogy az időt a lehető legjobban kihasználjam. A megbeszélés helyszínére korábban érkeztem, és gondosan megfogalmaztam a kérdéseimet. De a végén a beszélgetés során a partner számára tapasztalt kellemetlenség miatt a kutatóként megtudható információk is rendkívül korlátozottak voltak.

Más szavakkal, a barátom által gondoskodásnak tartott, a visszautasítás mellőzésének a döntése, mindkettőnk számára kényelmetlen és haszontalan időt eredményezett.

Gondolatok: Mi lett volna, ha jobban a "én" szerepére koncentrálunk a nehéz beszélgetés során?

Douglas Stone, a Nehéz beszélgetések című könyv szerzője, aki a Harvard Law Schoolban tanítja a tárgyalási stratégiákat, felhívja a figyelmet néhány vak pontra, amelyeket a nehéz beszélgetések során tapasztalunk.

A. Különböző felfogások ugyanazon a valóságon

Általában úgy gondoljuk, hogy mi magunk vagyunk a helyesek. Ez azt jelenti, hogy a partnerünk is ugyanezzel a meggyőződéssel vesz részt a beszélgetésben. Mivel nem gondoljuk, hogy mi vagyunk a probléma, ezért úgy véljük, hogy a szavaink igazak, és a partnerünk is úgy ítéli meg, hogy az ő álláspontja és véleménye is racionális, így szembesülünk egymással a valódi beszélgetések során.

B. A szándékokra vonatkozó megerősítetlen feltételezések

Gyakran, amikor nehéz beszélgetésbe kezdünk, feltételezzük, hogy tudjuk a partnerünk szándékát. A megerősítetlen szándék csak a partnerünk fejében létezik, ezért ha nem fejezzük ki egyértelműen a saját szándékainkat a beszélgetés során, az félreértésekhez vezethet.

C. Az érzelmek elfedése az érzelmi kifejezés során

Előfordul, hogy túlságosan belemerülünk a beszélgetésbe, és ezáltal a megfelelő kommunikációs képességek károsodnak. Különösen akkor, ha nagyon dühösek vagyunk, nem tudjuk megfelelően közvetíteni az érzéseinket, vagy nem tudunk odafigyelni a partnerünk szavaira. A nyílt érzelmek azonban kulcsfontosságúak a probléma megoldásában. Ezért a nem kifejezett érzelmek tovább súlyosbíthatják a helyzetet.

D. A vádaskodásra való összpontosítás

A konfliktusok során általában arra összpontosítunk, hogy ki a felelős a problémáért. Ki a rossz ember? Ki hibázott? Ki köteles bocsánatot kérni? Ki jogosult a makacskodásra és a dühre? A vádaskodásra való összpontosítás gátolja a probléma okának megállapítását és a probléma megoldására irányuló hatékony lépések megtételét, ezért ez a megközelítés végül hatástalan.

Ezeknek a szempontoknak a fényében a következők azok a döntések, amelyeket akkor jobban meg kellett volna fontolnunk:

• Biztonságos beszélgetés létrehozása

Lehetséges, hogy akkoriban mindketten úgy gondoltunk, hogy kellőképpen figyelembe vettük a másik álláspontját. De nyilvánvalóan volt lehetőségünk arra is, hogy a nem megvalósult visszautasításról beszéljünk. Talán ha akkoriban egy pillanatra megkérdeztük volna egymást a helyzetünkről, akkor meg tudtuk volna fogalmazni a céljainkat, és megerősíteni a kölcsönös tiszteletet.

• Figyelem

A "Próbálj meg először megérteni, majd megértetni" mondás soha nem kerülhet feledésbe. Ha egy kicsit nyitottabb és őszintébb kíváncsisággal közelítettünk volna a barátomhoz a beszélgetés során, talán korábban felismertük volna a válaszadás előtt mutatkozó tétovázást.

• "Én" üzenetek használata

A barátom üzenetére, "Kérlek, várj még 30 percet", én "Rendben, szólj, ha vége van" válasszal reagáltam. Lehet, hogy a barátom úgy érezte, hogy nem egyértelműsítettem az álláspontom a 30 perces várakozás kapcsán, és felmerült benne a gondolat, hogy "Talán dühös vagy, vagy kellemetlen ez neki". A személyiségem miatt általában nem szeretek vitatkozni, mert úgy gondolom, hogy ilyen helyzetekben csak a konfliktusok erősödnek, és semmi értelme nincs. Ezért nem egyértelműsítettem az érzéseimet. A megbeszélés ideje nekem is az általános munkaidő vége volt, és mivel a partnerem barátom volt, az "Ez így van" volt az alapvető álláspontom.

De ha egy kicsit egyértelműbben kifejeztem volna a "gondolataimat", miszerint megértem a helyzetet, és nyugodt szívvel várok, nem generáltam volna további "kellemetlenségi szcenáriókat" a barátomban, aki már eleve feszült volt a megbeszélésen való résztvétel miatt.

• Kölcsönös hozzájárulásról való gondolkodás

Ez az alapja annak, hogy most ezt a bejegyzést írom. A találkozás és az azt követő üzenetváltások valójában nem is voltak olyan jelentősek, mint ahogy akkoriban tűntek. Számomra meglepő volt, hogy mindketten igyekeztünk megmutatni a gondoskodásunkat, mégis nem éreztük magunkat teljesen komfortosan a helyzetben. Ha legközelebb találkozom a barátommal, biztosan megemlítem a történt eseményt, és "megelőző intézkedésként" megkérdezem, hogy mit gondoltunk arról, hogy hogyan járultunk hozzá a helyzet kialakulásához, nem vádaskodásként, hanem közös gondolkodásként.