Téma
- #visszautasítás
Előzmény: A valós világban a visszautasítást meg kell tapasztalni.
"Ha képesek vagyunk bűntudat nélkül visszautasítani,
az életünket valóban a sajátunkká tehetjük.
" Andrew Matthews
Szituáció: Éppen egy megbeszélésen vagyok, 30 perccel később értesítelek.
20 perccel a találkozó előtt értesítettem a megérkezésemről, és ezt az üzenetet kaptam, miután eltelt a megbeszélt időpont. Sőt, ugyanabban a kávézóban, de egy másik szinten volt a megbeszélése, így attól féltem, hogy ha meglát, zavarni fog, ezért egyelőre a helyemen maradtam. De pár perccel azután, hogy válaszoltam: "Rendben, ha végeztél, szólj", már azt az üzenetet kaptam, hogy vége van a megbeszélésnek.
A találkozót én kezdeményeztem, a kutatási témámhoz kapcsolódóan, egy olyan barátommal, akit már évek óta ismerek, és akinek a mindennapi tapasztalatait szerettem volna megismerni. Ezt követően kaptam meg az üzenetet, és felmentem a felső emeletre, hogy beszélgetni kezdjünk.
És ezután folyamatosan kaptam a dadogós válaszokat. A reakciói alapján igyekeztem a lehető legjobban megfogalmazni a kérdéseimet, és a kissé passzív válaszokhoz igazítva fejeztem be a beszélgetést. Megköszöntem neki, hogy időt szánt rám, és elköszöntem. Később, amikor üzeneteket váltottunk, a barátom elmondta, hogy valójában kellemetlen volt számára a beszélgetés.
Ekkor kezdtem megérteni aznap minden kínos pillanatát.
Jelenség: A figyelem olykor nem a figyelemre méltó.
A visszautasítás valójában egyfajta szupererő. Amikor a minket körülvevő helyzetek kialakulnak és haladnak, és szembesülünk a rohanás, a megállás pillanataival, ez a lehetőség egy kis önmagunknak szánt választási lehetőséget kínál.
Először is a saját érzéseinkre kell figyelnünk
Ha a barátom a találkozó megerősítése előtt jelezte volna a helyzetét, nem szenvedtem volna a találkozóig tartó kellemetlenségektől egyedül. És nem szenvedett volna attól sem, hogy a dokumentumban előre megosztott célom és szándékom alapján próbálja módosítani a válaszait, miközben személyesen beszélgettünk. Azt hallottam, hogy már eleve tele van a napja a saját vállalkozása fejlesztésével, a céges feladataival, különböző összejövetelekkel és edzésekkel. Ha ennyi minden között az egy óra beszélgetés ennyire megterhelő volt számára, akkor a legjobb döntés számára a visszautasítás lett volna, annak ellenére, hogy ez rövid ideig kellemetlen lett volna.
A másik félre való tekintettel történő visszautasítás
Először is elég messzire kellett utaznom, hogy eljussak aznap a találkozóra. Néhány évvel ezelőtt egy idegenként, aki éppen az alkoholfogyasztási szokásokat kutatta, meghívott a házibulinak, és lelkesen és érdeklődve vett részt a beszélgetésben. Ez a barátság adta a hátterét annak, hogy más elfoglaltságaimat félretéve elmenjek erre a találkozásra. Ezért korábban elhagytam az irodát, és gondosan átgondoltam a kérdéseim logikáját a megbeszélt helyszínen, jóval a találkozó előtt. De végül a beszélgetésben részt vevő fél kellemetlenségei miatt a kutatóként megismert információk száma is nagyon korlátozott maradt.
Más szóval, a barátom által figyelemnek tekintett döntés, miszerint nem utasít vissza, valójában mindkettőnk számára kellemetlen és eredménytelen időpocsékoláshoz vezetett.
Gondolat: Mi lett volna, ha a nehéz beszélgetésben jobban a saját szerepemre koncentrálok?
Douglas Stone, a Nehéz beszélgetések (Difficult Conversation) szerzője, aki a Harvard jogi karán tárgyalási stratégiát tanít, rámutat néhány vakfoltra, amelyeket tapasztalunk, amikor nehéz beszélgetésbe kezdünk.
A. Különböző felfogás ugyanarról a valóságról
Általában úgy gondoljuk, hogy magunknak van igazunk. És ez azt jelenti, hogy a másik fél is ugyanígy gondolkodik a beszélgetés során. Mivel nem tartjuk magunkat problémának, ezért úgy gondoljuk, hogy a szavaink helytállóak, és a másik fél is úgy érzi, hogy a saját álláspontja és véleménye racionális, így a valóságban ez a helyzet a beszélgetés során.
B. A szándékokkal kapcsolatos nem ellenőrzött feltételezések
Gyakran előfordul, hogy amikor nehéz beszélgetést kezdeményezünk, azt feltételezzük, hogy tudjuk a másik fél szándékát. A nem ellenőrzött szándékok csak a másik fél elméjében léteznek, így amíg nem fejezzük ki egyértelműen a saját szándékunkat, addig a beszélgetésben csírázik az félreértés lehetősége.
C. Az érzelmek elfedése érzelmi kifejezésekkel
Előfordul, hogy túlságosan belemerülünk a beszélgetésbe, és ezáltal a kommunikációs képességünk sérül. Különösen dühös helyzetekben nem tudjuk megfelelően kifejezni az érzéseinket, vagy nem tudunk odafigyelni a másik fél szavaira. A nyílt érzelmi kifejezés azonban a probléma megoldásának kulcsa. Ezért a ki nem fejezett érzelmek tovább rontják a helyzetet.
D. A vádaskodásra való összpontosítás
Konfliktus esetén általános, hogy arra koncentrálunk, hogy ki a felelős a problémáért. Ki a rossz ember? Ki hibázott? Ki köteles bocsánatot kérni? Kinek van joga makacskodni és dühösnek lenni? A vádaskodásra való összpontosítás akadályozza a probléma okának feltárását és a probléma megoldására irányuló lépések megtételét, ezért végül hatástalan.
Ezen szempontok alapján a következőket tehettük volna jobban akkoriban én és a barátom.
- Biztonságos beszélgetés létrehozása
Lehet, hogy akkoriban mindketten úgy gondoltuk, hogy eléggé figyelembe vettük a másik fél helyzetét. De nyilvánvalóan volt lehetőségünk arra is, hogy javasoljunk egy olyan beszélgetést, ahol megoszthattuk volna egymással a visszautasítás elmaradásának helyzetét. Hogy befogadjuk egymás céljait, és megerősítsük a kölcsönös tiszteletet, érdemes volt volna egy alkalommal világosan megkérdezni egymást a helyzetünkről, amibe akkoriban kerültünk.
- Figyelem
"Először igyekezz megérteni, majd igyekezz megértetni" – ez a mondat soha nem szabad, hogy elfelejtődjön. Ha a barátomra nyitottabban és őszintébben lettem volna kíváncsi a válasza előtt, talán hamarabb észrevettem volna a habozást.
- Én-üzenetek használata
A barátom "30 perccel később értesítelek" üzenetére én "Rendben, ha végeztél, szólj" választ küldtem. Lehet, hogy a barátom 30 perccel hosszabb várakozás közben azt gondolta, hogy nem fejeztem ki egyértelműen az álláspontomat. Én általában nem szoktam vitatkozni ilyen helyzetekben, mert úgy gondolom, hogy csak feleslegesen ronthatjuk el egymás érzéseit. Az én alapvető álláspontom az volt, hogy "ez megtörténhet", mivel a megbeszélt időpont számomra is a munkaidőm vége volt, és a másik fél a barátom volt.
De ha világosabban kifejeztem volna, hogy teljesen megértem a helyzetét, és gond nélkül megvárom, akkor nem adtam volna okot a barátomnak arra, hogy további rossz gondolatok jöjjenek létre a már kellemetlen helyzetben.
- Kölcsönös hozzájárulásról való tanácskozás
Ez a bejegyzés is ennek a hátterében van. Aznap a találkozás és az azt követő üzenetek meglepően mély benyomást tettek rám, annak ellenére, hogy nem volt nagy dolog. Egyértelműen mindketten igyekeztünk figyelembe venni a másikat, és mégis mindketten kényelmetlenül éreztük magunkat. Ez nagyon érdekes volt. Ha legközelebb találkozom a barátommal, megelőző intézkedésként szeretnék beszélni arról, hogy hogyan járultunk hozzá a helyzet kialakulásához, vádaskodás helyett megosztva egymással a tapasztalatainkat.
Hozzászólások0