Ez egy AI által fordított bejegyzés.
A kölcsönös elismerés sorrendje: Érdemes fiatalon megtapasztalni – 2
- Írás nyelve: Koreai
- •
-
Referencia ország: Minden ország
- •
- élet
0000-00-00 00:00:00
Válasszon nyelvet
A durumis AI által összefoglalt szöveg
- A beszélgetés során megosztottuk a szülők aggodalmát a gyermekük sikerével és kudarcaival kapcsolatban, valamint a 20 éves nővel kapcsolatos irracionális értékeléseket, melyek mély empátiát váltottak ki, és önvizsgálatra ösztönöztek. Megosztottuk a folyamat során felmerülő gondolatainkat és bánatainkat.
- A szülői generáció tagjai szerették volna a múltbéli önmaguknak mondani azt, amit egy 20 évesnek mondanak, és a szerző tapasztalata a önvizsgálatra való ösztönzésen keresztül segíthet az olvasóknak megérteni a nehézségeket és a fejlődést, amelyeken az élet minden szakaszában keresztül kell menni.
- A szerző elmeséli, hogyan reagált egy 40 éves híresség munkásságára, és ez az elbeszélés lehetőséget teremt arra, hogy elgondolkodjunk a 20 és 40 év közötti generációk közötti kommunikáción és megértésen.
1. rész folytatása...
Gondolat: Ha először éljük az életet, akkor az a tudat előtérbe kerül
Bár amerikai kutatásról van szó, dea gyerekek tanárainak keresése során megállapították, hogy a szülők szégyenéhez kapcsolódik . A szülői identitás elválaszthatatlanul összefügg a gyermek sikerével és kudarcával, így a gyermek tanulásban való visszamaradása egyenlő azzal, hogy az illető szülő nem tudja megfelelően ellátni a szülői szerepét, és a kudarc jeleként értékeli. Lehet, hogy félnek attól, hogy a gyermekük akadémiai eredményei visszatükrözik saját kudarcaikat, és a pénzügyi vagy a tanulmányi különbségek miatt a fiatalságukban a vágyaikból és céljaikból le kellett mondaniuk. Lehet, hogy a szülők a saját fiatalságukban éltek át ilyen kudarcokat, és a gyermekükön keresztül azt próbálják meg újra élni, megélni, amit akkoriban nem tudtak, vagy amit elszalasztottak.
A lényeg nem az, hogy a beszélő milyen őszinte volt, vagy milyen volt a szándéka, illetve hogy mennyire volt igaz az elmondott történet. Végül is a beszélgetés irányultsága nem a beszélő, hanem a másik ember életére irányult, ezért nem kellene megítélni vagy elítélni a másikat, hanem lehetőségünk lett volna arra, hogy kicsit jobban megfigyeljük a beszélőt, és megvárjuk, hogy mit mond. Ez egy olyan fajta nyugalom, amit a korunk embereinek fel kellene vállalnia, és kifejeznie kellene, hiszen ez az igazán felnőtt hozzáállás.
Mindannyian először éljük az életünket. Első ízben vagyunk húszévesek, negyvenévesek és szülők. Ezért nem kell érteni semmit, és nem kell értetni semmit. Sőt, talán inkább arról van szó, hogy az ember visszatekint önmagára, és arra gondol, hogy hogyan lehetne jobb ember, és hogyan lehetne jobbá tenni magát.
Sok szót fecsegettünk erről, de a beszélgetés során közvetlenül is megosztottuk a gondolatainkat. Nagyon izgultam, és remegett a kezem. A negyvenéves hírességek beszélgetése közben folyamatosan azon gondolkodtam, hogy vajon én valaha is olyan őszintén kívántam-e, hogy legjobb barátjuk legyek, és azon is gondolkoztam, hogy „Most azonnal fel kellene hívnom, és meg kellene szakítanom a beszélgetést." Másrészt viszont azon is gondolkoztam, hogy vajon én is ugyanolyan vagyok-e, mint ők, amikor részt veszek a beszélgetésben, és ez sok gondolatot kavart bennem.
Így aztán elmondtam a gondolataimat arról, hogy „Meg kellene vizsgálnunk magunkat, mielőtt elítélünk vagy megítélünk másokat", és aztán egy darabig némán ültünk. Majd jött egy üzenet, ami segített abban, hogy ne sajnáljam magam, és ne gondoljak többé erre a helyzetre.
Vajon mi volt az, ami neki tetszett a tökéletlen történetemben? És vajon most, amikor írom ezt a bejegyzést, büszke vagyok-e magamra...? Újra elkezdődött a gondolatok vihara.
