Előzetes: Önkritika egy egészséges énhez?

" Ha valami fontosat szeretnél elérni, az önkielégülés szörnyű csapda.
" Amancio Ortega ZARA alapítója

Szituáció: Több tucatnyi harmincas-negyvenes és ötvenes éves résztvevő VS egyetlen húszas éves beszélő

Valójában kínos volt. A Klubházban, egy olyan hangalapú közösségi médiában, ahol egymás közötti beszélgetések során a generációk közötti kommunikáció nehézségét hangsúlyozták, az valódi véleményét nyíltan kifejező résztvevők száma több tucatnyi volt az egyetlen ellen. A húszas éveiben járó nő, aki bátran felszólalt, az esélytelenség helyzetében igyekezett tisztelettel kifejezni saját véleményét, miközben a folyamatosan közbeszóló idősebbek(?) empatikus reakciói miatt az eredetileg tervezett beszédének menete is szétszakadozott.

Aztán egy negyvenes éves, híres színész váltotta a beszélgetést. A húszas éves nő éppen arról beszélt, hogy miért nehéz a szülőkhöz vagy a főnökökhöz kapcsolódni, amikor egy pillanatra megállt. Csak hanggal vesz részt a beszélgetésben, de több tucatnyi ember hallgatja nyilvánosan a beszédét. Ahogy egyértelműen látszott, nem hajlandó meghátrálni, az idősebbek sokféle reakciója előtt nem könnyű logikusan kifejezni a húszas éveiben járók véleményét. A következő kifejezést összeállítva, mint egy pillanatnyi csend következett,

"Teljesen egyetértek és megértem. Tehát... ez azt jelenti?"

Aztán az összes eddig elhangzott történetet egyszerűsítve, a húszas éveiben járó szemszögből próbálta azonosítani saját tapasztalataival és az általa megélt folyamattal. Hozzátette az élményeit, mint színész a tíz- és húszas éveiben, valamint a nemrég olvasott könyv tartalmát, azt mondva, hogy a húszas éveiben járóknak sok mindent meg kell tapasztalniuk, majd "Szóval ne félj, próbálj ki mindenfélét, soha ne add fel, szurkolok!" -val zárta mondandóját. A véleménye igazán őszinte volt. Miután átadta a szót, a negyvenes-ötvenes éves moderátoroknak a tömörítése és a megerősítése következett, mire a húszas éves nő csendben maradt. "Most már én is jobban megértem a fiatalok álláspontját, nagyon örülök, hogy létrejött ez a nyílt beszélgetés, és köszönöm a moderátoroknak, hogy megteremtették ezt a lehetőséget" - mondta az egyik idősebb(?) résztvevő. A húszas éves nő tíz percnél hosszabb ideje hallgatott, majd óvatosan megszólalt.

"Azt hiszem... az elejétől fogva nem úgy értették meg, amit mondani akartam..."

"Igen? Mi az?"

"Tehát azt akartam mondani..."

Majd újabb csend következett, amit ismét a negyvenes éves, híres színész töltött be.

"Teljesen egyetértek és megértem. Tehát..."

Aztán kezdődött az ismétlődés.

Jelenség: Ki felé irányul az empátia? Megalapozott-e a megértésről szóló ítélet?

A generációk közötti kommunikáció nehézségét tükröző jelenség már a beszélgetés közben, valós időben megmutatkozott.

A "megértem" téveszméje. Valójában lehetetlen emberi cél

Sok kapcsolatban gyakran megjelenik a "megértés" a következő mondatokban: "Gondoltam, meg fog érteni engem", "Meg kellett volna értenie", "Én megértelek". Ez azt feltételezi, hogy "meg lehet érteni", ami a másik felé irányuló elvárás és jogosultság miatt szilárd talaj nélküli, tökéletlen alapul szolgál.

De valójában az ember nem tudja megérteni az embert. Heidegger szavaival élve, az ember a világba vetett lény. Nem tudtuk, hogy a Dél-Korea nevű országban, két, egymástól eltérő világból származó személy, azaz a szüleink által létrehozott család nevű világban születünk. Amikor felébredtünk, az ország, a család nevű világ, a szabályok, az értékek, a szabályozások, amelyekkel szembe kell néznünk, és a növekedés során találkozunk az iskolákkal, a munkahelyekkel, a közösségekkel, és azokkal az emberekkel, akik tőlünk különböznek, így fedezzük fel magunkat, és különböző módon éljük meg, hogy kik vagyunk. Ezért az emberi lény maximuma nem az "megértem", hanem az "folyamatosan igyekszem megérteni" lenne.

Valójában a tanácsadási projektekben a legfontosabb a kezdeti szakasz, amikor mindkét fél egyértelműen elismeri, hogy mit tud és mit nem. A jelenlegi helyzetet valódi értékkel és elismeréssel kezelni, az a leggyorsabb és leghatékonyabb módja annak, hogy konkrétizáljuk a problémát, és hatékonyan keressünk megoldást. A kapcsolatokban is a "Tudod?" -val kezdődő mondatok inkább elrejtik a konfliktusok jelzéseit, és minél mélyebbre hatol a folyamat, annál inkább növekszik a repedés, ami csak a mélyen gyökerező érzelmi szakadékot mutatja, ami már nem fordítható meg.

Ezért a "Nem tudom megérteni a másikat" -tal kell kezdeni a beszélgetést, és megpróbálni megítélni, ami lehetetlennek tűnik, idővel minden egyre világosabbá válik, és több lehetőséget kapunk a másik megértésére.

A negyvenes éves színésznek, a moderátoroknak és a többi résztvevőnek, akik azt gondolták, hogy viszonylag idősebbek, és a húszas éves nő ellentétes álláspontjáról vették át a szót, alapvetően az a feltételezésük volt, hogy ismerik a helyzetét, ami már a beszélgetés megkezdése előtt terhet róhatott a másikra. Lehetséges, hogy a válaszok hallgatásakor és a vélemények megfogalmazásakor kellemetlen feszültséget teremtettek, ami nehezen magyarázható.

Tanácsadás: Kérdezik-e a másik engedélyét vagy kérését?

A tanácsadás és a tanácsadás adásának kapcsolatában a legfontosabb, hogy kölcsönösen meggyőződjenek arról, hogy a tanácsot kérő fél engedélyt ad-e rá. A tanácsadás mindig a másik helyzetének értékelésével kezdődik. Az értékelés általában nem kellemes élmény. Ráadásul a torzított és hiányos információk alapján a másikról alkotott vélemény általában nem éri el a kezdeti célt, hanem csak kellemetlen feszültséget teremt.

A húszas éves nő csak megpróbálta elmagyarázni a saját helyzetét az idősebbek kérésére. A negyvenes éves színész azonban szándékosan megszakította a beszélgetést, és őszintén megosztotta a saját véleményét, ami lehet, hogy a másik számára nem megfelelő vagy felesleges volt. Ez azt eredményezhette, hogy a másik fél nem érzett iránta tiszteletet vagy megértést. A tanácsadás és a tanácsadás adásának kapcsolatában a beszélgetés tárgya a "tanácsot kérő élet". Ha alaposan gondolkozunk azon, hogy kinek szól a tanács, akkor a negyvenes éves színész talán úgy tett, mintha a másikat segítené, de valójában a saját kielégülését kereste a véleménye megosztásával, majd elégedett volt magával, és félénken visszavonult.

Nem generáció, nem kor, hanem emberek, akik egy időben élnek

A beszélgetés során megerősítettük, hogy a "húszas éveim és a te húszas éveid egyformán nehezek voltak". De itt érdemes visszagondolni arra, hogy a két húszas év között "időszakváltozás" van. Ha a nemzet növekedési folyamatát nézzük, akkor a háború után épültek fel az épületek, épültek az autópályák, a nemzeti alapvető iparágakba befektetett tőke, a munkások fizetésének növekedési üteme, és a lakás megszerzésének kritériumai a jelenlegi növekedési telítettséghez képest stabilabb életformát biztosítottak. A jelenlegi helyzetben a húszas éveiben járók az ötvenes-hatvanas éveikben járókkal együtt a pénzkeresés lehetőségét a befektetésekbe, mint a ingatlanok és a bitcoinokba helyezik, ami a tőzsdei kereskedéshez közelebb áll, ezért gondolhatunk arra, hogy a korok változása a generációk jellegzetességeit pontosító kulcsfontosságú tényező.

A kor csak kor. A mai húszas éveiben járók a korábbi generációkkal összehasonlítva a legintenzívebb, a végtelen versengéssel jellemzett tíz évüket töltötték el, és amikor húszas éveikben az egyetemre mentek, a diploma megszerzése után is a munkába álláshoz szükséges jó jegyekre kellett koncentrálniuk. A szüleik már tíz évvel ezelőtt nem mondták azt, hogy "csak menj egyetemre, aztán szabad vagy". Ez a kemény tíz- és húszas év, amit nem éltek át a negyvenes-ötvenes évesek, hogyan tudják saját húszas éveik alapján megítélni a másik mai helyzetét, és hogyan feltételezik, hogy a másik hiányosságai természetesek? Ez a téveszme bizonyos szempontból akár szégyenletes is lehet.

A karakterlimitet túllépve a további tartalmat az alábbi linken érheted el.

https://durumis.com/ko/@ryan-reason/experience-the-order-of-mutual-recognition-when-young-2-g3n4r7eh